Tudományos Relaxációs-Meditációs Technológia a csúcsteljesítményért

AGYÚJRAHANGOLÁS = Hatékony, eredményes stresszoldás, önfejlesztés, öngyógyítás a dinamikus, energikus, feltüzelő, fiatalos lendületért! Tesztelhető, mérhető! XVII., Ferihegyi út 100. Tel.: 06.1.7060065; 06.70.7764770 Kevevári M. Katalin

 

Levél  agyújrahangoló diákoknak

"Nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek – három évtizede még jobbára azon mesterkedtem, hogyan hárítsam el Katanyánk ajánlatát: tanuljam ki a Harmónia Iskolájában alkalmazott Tudományos Relaxációs Meditációs Technológiát és legyek jómagam is humán kísérő.

Már az iskola szó hallatán is kivert a víz! Avatott szakemberek tanulmányaim során mindvégig azt állították rólam: nem a képességeimmel van a gond – ennek ellenére valamennyi évfolyamon küszködnöm kellett figyelemhiányos (ADD) problémáim miatt.

Annak az öt általános és négy középiskolai nevelőgárdának, akik tanítottak, gyanítom, sejtésük sem volt arról, milyen szenvedést jelentett – megértés, elfogadás, megoldás nélkül; gyengének titulált erőfeszítéseimbe, az állandó szemrehányásokba belefáradva – tizenhárom évig szoronganom, izgulnom az iskolapadban, és szégyenemben bohóckodás miatt minduntalan "kiverni a biztosítékot".
Kudarcok tépázták önbizalmamat – gondolnom sem lehetett az adott iskolarendszeren belüli továbbtanulásra. 
Ám az Élet Iskoláját, ha tetszik, ha nem, ki kell járni; nem spórolhatók ki a veszteségérzések sem, az illúziókkal való leszámolások (rossz döntéseim következményeiért is felelősséggel tartozom), az emberi kapcsolatok átértékelése (a legtöbb tanításért hálás lenni azoknak, akiknek hagytam, hogy rászedjenek)… miközben Katanya mellett hét évig gyűjthettem a mentális erővel való boldogulás tudományát is (szorgosan "agyragyúrtam", mondván: majd csak lesz belőlem valami").

S lám, ma már  gyermekkori kínlódásaim tapasztalatait összegezve, tudom: van megoldás a figyelemhiányos, és a belső harmónia felborulása miatti problémák korrigálására!
Katanyánk az agyújrahangolók számára játékos helyzetet teremt, hogy összpontosító képességeikben gyarapodva, mielőbb legyőzhessék önmagukat és felülemelkedhessenek a tanulási kudarcaikon. A vizsgaidőszakokra igenis fel lehet készülni! Katanya úgy tanítja ezeket, hogy abból, amit mond, semmit nem kell magolni, mégis megmarad... Szenzációs! 

A tanuláshoz szükséges energia-mozgósítást meglepően rövid idő alatt a felszínre lehet hozni. A bennünk szunnyadó energiák segítségével képessé válunk az újabbnál újabb információkat is kezelni, feldolgozni, hasznosítani - élethosszig.
Csak neki kell fogni, bele kell vágni! Ha rosszul döntünk is, mindent ki lehet javítani magunkban!

Agy-újrahangolással sok erőt biztosíthatunk a belső önmunkához...

Köszönöm Katanyám, hogy érdekemben és a többi hozzád forduló "ifjú titán" érdekében oly sok áldozatot hoztál; soha nem adtad fel a módszerek keresését, kiagyalását, a magunk meg- és kipróbálásainak lehetőségét, köszönöm a bizalmadat és azt, hogy ma a saját utamon járó, a világban jól elboldoguló, alkotó ember lehetek!

Legfőképpen pedig azt köszönöm, hogy örömkereső emberré fejlődhettem!

Köszönöm, hogy az álmaim megvalósításához kellő kreativitással, energiával láthatok neki, és hogy  győzhettem magamon is. Nnnna, az ilyen dolgokért érdemes agyunkat újrahangolni!

Az ADD-diagnózis miatt pedig szükséges is! ÉLETHOSSZIG.

Így lesz!

Szeretetteljes öleléssel:  Németh Danó, aki ma már sikeres üzletember és sportoló"

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 33
Heti: 63
Havi: 144
Össz.: 31 012

Látogatottság növelés
Oldal: LEVÉL DIÁKOKNAK
Tudományos Relaxációs-Meditációs Technológia a csúcsteljesítményért - © 2008 - 2024 - agyujrahangolas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »